Ady Endre

A SZEMEMET CSÓKOLD

Inségemből hozzád
Fohászkodom sírással,
Akarod, hogy jó legyek?
A szememet csókold,
Hadd lássam a mélyben
Az elásott kincseket.

Álomban szegődött
Hozzánk és kék lángokkal
Lobogott a szent arany.
Te adtad az álmot.
Merre az arany-mély?
Mutasd meg, hogy merre van.

Ha meg nem találjuk,
Ha csak fázva didergünk,
Lesz-e nekünk szent napunk?
A szememet csókold,
Hadd lássak, hadd lássak,
Mert bizony elkárhozunk.

Kosztolányi Dezső

A temetőben

Alkonybibor; sötétlő cipruságon

a nyugvó nap mosolygó fénye reszket...

Valaki jön, mély gyászban, haloványon,

és néz, csak néz, néz egy ledőlt keresztet.

...Sötét az éj, csupán a hold világit,

csalogány szól a bokrok rejtekében...

Éjfélt ütött. - Susogás, - jő a másik...

S átöleli halványan, hófehéren...

József Attila

MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

Ady Endre

DIVINA COMOEDIA

Uram! Szinházad rég felépítéd,

Immár látott az sok, sok ezred évet,

De darabod nem újult semmiképp,

A neve egy, a célja egy: az élet.

Rossz a darab, bocsáss meg, óh, uram!
A díszlet régi, színtelen, kopott,
A morál: jaj a jóknak, nagyoknak,
A hitványak csupán a boldogok.

Uram! Mi játsszuk híven szerepünket,

Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el,

Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket,

Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel,

De már a játék elég volt... elég...

A szívnek egyszer meg kell nyílnia:

Darabod hitvány, nem hozzád méltó,

Lelket mészárló, rossz comoedia!...

Radnóti Miklós

ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván     fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként     mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,     mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,     maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?     még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony     s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,     mert ott az otthonok
fölött régóta már csak     a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,     eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos     a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök     ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén     a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan     a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Ady Endre

IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN

Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Tóth Árpád

GYORSÍRÁSOS VERSTÖREDÉKEK...

              1

Az élet lassan elfakul,
És nem lehet ellene tenni,
- Színes csodából szürke semmi -
Fakul és hervad és lehull.

Tanuld meg életed feledni
..........................................
Ha el kell a semmibe menni.

              2

Ó, Fortuna, szép istenasszony,
Hogy így elhagytál, nem panaszlom.
Mikor volt éltem indulása,
Volt még reményem egyre-másra...

              3

Így ...ségesen, mint a régi költők,
......lógiával, ahogy már nem divat,
Isten, bús szivem téged idézget,
Isten, bús szivem téged hivat...

              4

Új szenzációk? Köszönöm. Az Isten
Bennem meghalt. Csak fájni tudok én.
És hozzám lábujjhegyen közelítsen
Az élet, a vágy, a fény.
...csupa kéjes
Fájás, és semmi ünnepélyes
Pátosz...

              5

A tűnő ifjuságot mért sirassam,
A sírás is csak ifjúkorba szép,
Tűnődve holmi illatos lugasban,
És simogatva kedvesünk kezét,
.... a szív, mely izzott,
... jókedvünk édes napja ég.
..........................................
..........................................
Édes testén végigsimulni testtel,
Az ember ilyesmit idővel restel.
...jaj, de más a vénülő búbánat,
........... ragadós utálat.

Juhász Gyula





Gyerekkori arcképem

Egy gyermek néz rám, több, mint negyven éve,

Sötét szemével, mint a fájdalom,
Pedig nem tudta még, micsoda éjjel
Borul derűs lelkére egy napon.
A nyolcvanas években mosolyogva
Simogatott meg mindent, ami szép,
Képeskönyvek ábráin andalogva
Érezte a világ ízét, szinét.
Magányos gyermek volt és hallgatag,
De szíve mélyén rejtelmes patak
Csobogott, ősi forrásból eredve,
A gyermek minden bánata és kedve
E vizen ringott, mint papírhajó.
De ma elment az öröme, keserve
S mint az örökre fáradt utazó,
Merev, üres tekintettel keres
Egy arcot, mely már végtelenbe vesz.

Juhász Gyula

Anyák

Ők ülnek talpig gyászban a világon
S virrasztanak, némán virrasztanak
És sóhajokat hoz nekik a távol,
A mellük és a könnyük elapad.

A csillagokba néznek nyáron, ősszel,
Télen, tavasszal mindig, mindig ők;
A föld nekik most tágas temetőkert
S a vonatok fáradt halottvivők.

A győzelem nekik fekete hintó,
Mely holtakon és bénákon görög,
Múló a mámor a gyász örök.

Az ég, a kék, derűs ég méla sírbolt
S mint obulusz rég holtak ajkain:
Tört szívükön gubbaszt nagy, néma kín.

Tóth Árpád

A lelkem fáj

A lelkem fáj... Isten ne adja,

Hogy most belém szeressen egy leány,
Úgy vágyom egy puha ajakra,
Sovárabb soh'se lehettem talán -
Oly jó volna... Pihenni vágyom.
Csak két ringató kart találnék.
Egy perzselő iszonyu nyáron
Jön minden árnyék...

A lelkem fáj... Isten ne adja...
Jaj volna, hogyha most találna rám.
Bár volna jó, egyszerü fajta,
Egy senki, egy nyugodt leány.
Bár senki volna... ha enyém volna...
Oly beteg hő tüzel szemembe...
Itt hagyna, jaj... vagy ő is bús

Valaki lenne...