IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN
Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.
Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.
Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.
Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.
Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Egyszerre szép és fájdalmas a kép, önmagában is nagyon erős...de a verssel együtt talán méginkább. A sötét és vöröses színek jól jelenítik meg a komor tartalmat.
VálaszTörlés