MOST A TEREMTÉS KEZDETÉN VAGYUNK
Ime, már megvan az egysejtű ember,
Él és mozog,
Gondolatokat nyújt ki magából
És visszahúzván kinyújtja újra,
Hogy valamivel is előbbre jusson.
Eddig vergődött, most már ténfereg,
De serény és így mindig erősebb lesz.
Kegyes miattunk a szigorú törvény.
Holnap már ügyesek leszünk,
Könnyen úszunk, szaladunk, repülünk
És ennek így kell lenni
Hogy akkor már nem törődvén mással,
Lelkünk tiszta ruhája legyen,
Kívánt álmunk szűz teste legyen,
Teste ének s igazság legyen,
Alakja Istenhez hasonlóbb legyen
Az eljövendő többsejtű embernek,
Aki belőlünk vetül majd elő,
Aki mi leszünk,
A nagy Továbbcsináló,
Akiért most beteg a világ.
1924 nyara
Gyönyörű képek és gondolat.
VálaszTörlésSteinbeck egy eszmefuttatását juttatta eszembe:
"Mi az ember? Dolgozni akaró izom, s a puszta szükségen túl is teremteni vágyó elme. Mit akar az ember? Falat építeni, házat, gátat építeni, s a falon, házon és gáton belül elhelyezni magából az emberből, s az ember számára visszavenni valamit a falból, a házból, a gátból; erős izmokat szerezni az emeléssel, s a maga számára is átvenni valamit az elgondolás világos vonalaiból és formáiból. Mert az ember, eltérően a világegyetem többi szerve vagy szervetlen dolgaitól, fölébe nő a maga munkájának, föllépdel az elgondolásainak lépcsőjén, kimagaslik a teljesítménye fölött. Ezt el lehet mondani az emberről: amikor elméletek változnak és összeroppannak, amikor iskolák, filozófiák, a gondolatok szűk, sötét folyosói, a nemzeti, vallási, gazdasági gondolatok kiszélesedne és szétágaznak, az ember mindig előrenyúl, előrebotorkál, keservesen, és néha helytelen utakon. Ha egyszer előrelépett, visszacsúszhatik, de csak fél lépést, egész lépést soha. Ezt el kell mondani, ezt bizonyosan tudjuk az emberről. Ezt tudjuk akkor is, amikor fekete repülőgépekről bombák hullanak a vásártérre, amikor foglyokat disznók módjára szúrnak le, amikor összezúzott testek piszkosan fetrengenek a porban. Igenis, ezt tudhatjuk. Ha azt a lépést nem tettük volna meg, ha az előrebotorkálás fájó vágya nem élne bennünk, a bombák nem hullanának, a torkokat nem vagdosnák el. Rettegjünk attól az időtől, amikor a bombák már nem hullanak, de a bombavetők még élnek, mert minden bomba annak a bizonysága, hogy a szellem még nem halt meg. Rettegjünk attól az időtől, amikor megszűnnek a sztrájkok, de élnek még a nagybirtokosok, mert minden levert kis sztrájk is bizonyítéka annak, hogy a lépés megtörtént. És rettegjünk attól az időtől, amikor az ember nem akar többé szenvedni vagy meghalni egy gondolatért, mert ez az egyetlen tulajdonság különbözteti meg az embert minden mástól a világegyetemben."
Kösz szépen, Shadow, és kösz a Steinbeck idézetet is, pontosan erről van szó, a fejlődésről, a tökéletes felé tartásról... Kösz szépen!
VálaszTörlés